Not this crude matter
Magyar tumblelogok, amelyekről érdemes tumblolni

bedemarton:

Na. Olyat tettem, amilyet se előttem, se utánam senki. Átnéztem az összes magyar tumblelogot, és következtetéseket vontam le. Végignéztem mindent, ami a .HU directory alatt szerepel. Mindent, ami followol engem. Minden egyebet, amiről tudtam. Sőt, még azokat is, amelyeknek a gazdái nyomtak egy like-ot az ezt beharangozó bejegyzésre, hogy nehogy megfeledkezzek a munkásságukról. Ez nyilván még így sem a teljes magyar felhozatal, de hogy kilencven százalék körüli a lefedettség, arra mérget merek venni.

Miközben éjt nappallá téve böngésztem, kiszórtam a resztlit. Mindent, amit Magyarországon élő külföldiek csinálnak. Mindent, ami ugyan a .HU alá volt bejelentkezve, de gyanúsan nem magyarnak tűnt, mint például ezt az egyébként világbajnok versenyzőt. Mindent, amit ismerősök csinálnak, mert őket nyomni nem szórakoztató. Valószínűleg így is maradtak benn olyanok, amelyek gazdáit ismerem, ők legyenek szívesek most felfedni magukat.

Aztán kiszórtam mindent, ami rossz. Kiszórtam, amin túl sok kopott polaroid volt. Kiszórtam, ami szinte csak rebloggokból állt. Kiszórtam, amiben alig volt valami a magyar mainstream média cikkeire mutató linkeknél és az ezekhez fűzött fárasztó kommentároknál. És végül kiszórtam mindent, ami egyszerűen csak nem volt érdekes még egy egészen kicsit sem.

A maradékot pedig három csoportra osztottam, lásd alant. Ahogy azt már többen megállapították, Magyarország régiós tumblr-nagyhatalom. Nem csak egy főre jutó Nobel-díjakban és olimpiai aranyakban vagyunk királyok, hanem tumblelogokban is. Azonban ahogy csak a műveletlen bunkó hiszi, hogy nekünk van az egy főre jutó legtöbb aranyunk és Nobelünk, ugyanígy csak a barom hiszi, hogy mi csináljuk a legjobb tumblelogokat. Magyarország sajnos soha nem volt erős popkultúrában, úgyhogy még bőven van hova fejlődni.

MAGYAR TUMBLELOGOK, AMIKET ILLIK OLVASNI, KÜLÖNBEN BUNKÓ MARADSZ

CairoCapeCasablanca - Azon kívül, hogy szerintem ebben két külön oldalnyi anyag van, egyrészt az Afrikás cuccok, másrészt az egyéb, egyszerűen nem lehet belekötni. Sőt, az afrikai kontent nemzetközi mezőnyben is simán megállná a helyét.

Oli bácsi megmongya - Őrület, de tényleg létezhet jó tumblelog pinás fotók nélkül. Markáns és egyedi hang, dícséretesen elvakult elitizmus, stabil színvonal.

Under 1000HUF - Én nem is főzök, de még így is jó. Az egyetlen baja, hogy a tartalom nem valami tumblr-es, ezt simán lehetne egy hagyományos blogban is csinálni, de ettől még egy cseppet sem lesz rosszabb.

Szalonna - Nem a fejlécben lévő idézet miatt, azt úgyis a TBG írta. Jó koncepció, következetes megvalósítás, már csak gyakrabban kellene frissíteni.

JÓ MAGYAR TUMBLELOGOK

1.mondat - A jó tumblelog szétszórt és szürreális, viszont feszesen szórakoztató, mint például ez.

Bora Bora az elmének - Jól összeválogatott általános randomness.

Cannibal Cupcake - Ha tartaná magát a koncepcióhoz, és csak rózsaszín minyonok képeit nyomná, egy kategóriával feljebb lenne.

Ferencvárosi proli - A magyar panaszkultúra aranykönyve, csak sajnálatosan ritkán frissül.

Junkonomics - Amit értek/érdekel belőle, az mindig színvonalas.

Majdnem kidobtam - Pinás is, magyar is, egész jó is.

Rák’N’Roll - Normális vélemény, normális szelekció, normális tumblelog.

Only Red + Daily Red - Ha a két magyar redhead-tumblelog egyesítené erőit, pont eggyel jobbak lehetnének.

OKLEVELES ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLTEK

20/20 Vision, 2s1tro, Feleslegesen felpörgetve, Iodizer, Itt a Peti, LiteAlley, M-X, Not This Crude Matter, Random Film/TV Stuff, Sátorozás, “There Is Rhythm in Everything”, Vecces necces esetek, je, Whisk[e]y Tumblr.

(Kösz a segítséget mindenhovahelikopterrelnek)

 Köszönöm az oklevelet (meg is hatódtam itt egy cseppet, be kell valljam…), a színvonalat pedig igyekszem folyamatosan emelni a továbbiakban. Jó tumblolást minden magyarnak - nyomjuk feljebb és feljebb a tumblarityt ezerrel, gyerekek!

  1. kobak reblogged this from bedemarton
  2. litealley reblogged this from bedemarton and added:
    Kaptam oklevelet, hű!
  3. csadag reblogged this from bedemarton and added:
    megtiszteltetést, benne...utóbbi 24 óra top3 történésében, közvetlenül
  4. selion reblogged this from wildgica and added:
    Szalonnára jártam iskolába. Legalábbis 4.-től 8. osztályig.
  5. szalonna reblogged this from bedemarton and added:
    “személyesbe”...bekerült, hát nyilván...elismerést! :) H.
  6. wildgica reblogged this from bedemarton and added:
    Szalonnát én írom...zemberem, tudom,...ritkán frissül,
  7. sati1984 reblogged this from bedemarton and added:
    cseppet, be kell valljam…),...színvonalat pedig igyekszem folyamatosan emelni
  8. tasteslikebp reblogged this from bedemarton and added:
    Nahát, ilyen fiatalon ekkora sikert elérni....blogot ugyanis kedden indítottam. Köszi...
  9. miklosmohr reblogged this from bedemarton and added:
    Abszolút szakmai csúcs.
  10. sajt reblogged this from bedemarton
  11. arpi reblogged this from bedemarton
  12. babarum reblogged this from bedemarton and added:
    Köszönet jár bedemártonnak...tumblelogok elemzéséért. Bár
  13. selion reblogged this from bedemarton
  14. bedemarton posted this
blog comments powered by Disqus